Óhajt, sóhajt, kérést, panaszt ide írjad:

mariablogja - at - gmail - dot - com 

Ez is érdekelhet!

Stephen: Csengőszó, csengőszó...

2008.12.04. 13:07 Mária

2008.12.04. 13:02 · CATS [Látogató]·
Komment erre: Marketing szabóság / Jól rázza az öreg Szanta?
Stephen: Csengőszó, csengőszó...
({d-eyes.jpte.hu/~tss/turmix/novella.html})


1.

A kis perzsamacska nem is vett észre semmit, csak azt, hogy a nehéz szán hosszú hótalpa elgázolja. A hideg vas keményen végigsimított rajta belepasszírozva a hóba. Nagyot visított, de a sikoly hamar elhalt. Télapó megérkezett.

Némán, a semmiből, mint mindig; a szán lelassított az egyik külvárosi nagy ház előtt. Éj volt, a hó alig szállingózott a csendes gazdagnegyedben, ami sok-sok mellékutcából állt és egy egész lakótelepet alkotott. A házak mind egyformán nagyok voltak: hatalmas, kertes villák, melyekbol most egytől egyik barátságos sárga fény szűrődött ki. Bent gyerekek játszottak, a nappaliban szülők ültek tévézve az égő kandalló mellett. Egy csizmás láb sújtott le a szűz hószőnyegre: Télapó lelépett a szánról. Piros ruhája volt és piszkosfehér szakálla. Sapkája nem volt. Arca sötét, mindig árnyékban. A szemét végképp nem lehetett látni. A rénszarvasok nagyok és szürkék voltak, szemük vörösen parázslott. Türelmes, mély dörgéssel kérődztek. Most egy kicsit várni fognak, amíg a gazdi elintézi teendőit.

Télapó leeresztette bal kezét: egy hosszú nyelű tűzoltóbalta volt benne. És még sokminden más a puttonyában. Merően nézte az előtte álló házat az utcai lámpák fényében. A ház előtt nagy, üres gyepszőnyeg terült el, és csak azután következett a járda, ahol Télapó állt. A magas, fehér kesztyűs figura szája mosolyra húzódott. Eljött az ajándékosztás ideje.

2.

Télapó elindult az ajtó felé. Nagy nyomokat hagyott a hóban. Amikor odaért megállt: előhúzott egy alkalmas kulcsot egyik zsebéből. A zár némán kattant. A bent ülő szülők csak ültek egymáshoz bújva a nappaliban, és nem vettek észre semmit.

Nyílt az ajtó.

Télapó megindult felfelé a lépcsőn.

A gyerekszobában a kisfiú őrülten rángatta a joystickot IBM számítógépénél. Az Intel Pentium processzoros gép jól bírta sebességgel a lövöldözős videojátékot. A kisfiú nyelvét is kidugta izgalmában, annyira elmerült a játékban. A nagyobb lány befejezte az aranyhalak etetését, a kisebb lány pedig a puha szőnyegen ülve babázott.

- Chris, többet nem etetem meg a kis dögjeidet, ha te nem törődsz velük. Felőlem éhen is halhatnak.

Megindult az ajtó felé, de az gyorsan, bár hangtalanul kinyílt. Télapó magasodott az emelet folyosóján. Jobb kezében a balta végét fogta, a balban pedig a balta feje közelében a nyelet. Amikor megszólalt az olyan volt, mintha a lemezjátszó a kelleténél lassabban forogna.

- Jó kisgyerekek voltatok? Mert ha nem...

A lány eltátotta a száját, a haleledel kiesett a kezéből és szétszóródott a földön. A másik két gyerek hátranézett.

- Mi volt ez a hang?? - rettent fel az apa. Az anya homlokráncolva nézett rá.

- Én nem hallottam semmit.

A balta felemelkedett.

Hosszú sikoly.

Az anyában és apában meghűlt a vér.

SSSSSSHHHH...

PLACCS! Vércsóva követte a balta íves útját. A nagylány feje széthasadt, két félre esett és az egyik a padlóra. Vér spriccelt. A megcsonkított test eldőlt egy puffanással.

- Ottmaradj! - vigyorgott Télapó a megszeppenve bámuló kislányra, aki csak nézett, nézett rá szinte ámulattal.

- Várj, megmutatom, hogy gondolom.

Félredobta a baltát, és hátranyúlt a puttonyába. Egy hihetetlenül hosszú lándzsát húzott elő, és a földhöz szegezte a kisgyereket. A hegyes vas még a padlóba is mélyen belefúródott. Lábdobogás a lépcsőn. Az anya már hisztérikus volt. A gyerekszoba ajtaja becsapódott és kattant a zár, épp mielőtt odaértek volna a felnőttek.

Télapó figyelme a szemüveges fiú felé fordult, aki bénultan nézett. Egy ordítással kivetette magát a székből, és egy másik ajtó felé rohant. Télapó most egy nyílpuskát szedett elő. DFFF!! az egyenes, rövid nyíl a kisfiú lábába vágódott hátulról, a térde fölött egy szluttyanással.

- Aaaaahh!!!

Télapó megindult elesett prédája felé.

Dörömbölés az ajtón. - Chris! Mi folyik odabenn? Mi törtééént???

- H...h...hozd a vadászpuskát! - szipogta az anya.

Télapó egy erős kötelet rögzített a plafonhoz. Lent hurokban végződött. A kisfiú könyörgőn nézett, vacogott Télapóra, miközben erősen vérző lábát fogta. Télapó kérlelhetetlenül előrenyújtotta karjait, mintha csak meg akarná ölelni.

- Most megmutatom, hogy kellett volna felakasztani a ruháidat a szekrényben, úgy ahogy anyukád mutatta...

3.

BU-UMM!!! A zár szétrobbant a vaddisznógolyóktól. Az apa berúgta az ajtót, kezében a kétcsövű vadászpuskával. Az anya hátrébb állt, kezét a szájához szorítva. Az apa heves érzelmei hamar lecsillapodtak. A nagylány holtan, vérbe fagyva...a kicsi...odaszegezve. És Chris... Ott állt Télapó a levegőben kalimpáló fiú előtt, és az apát nézte.

- Ejnye, ezek a felnőttek de nem értik a tréfát, igaz Chris...? - Az apa a Télapóra meredt. Meglátta Christ is.

- Boááááááá!!!!!

A puska meglendült. BUMM!!!

Télapó majdnem hátraesett a két nehéz ólomgolyótól. - Mmpff! - tört ki belőle. Az anya csak üvöltött.

- Micsoda fogadtatás... - vicsorogta Télapó, és egy rakétavetőt kapott elő. Az apa hiába is rohant volna a haldokló Chrishez. Mert most már más dolga lett.

Meghalni...

Dörrenés...

Rövid ideig sivítás...

És hatalmas robbanás...

4.

A ház nagy része romokban állt és égett, amikor Télapó fiatalosan felpattant a szánjára.

- Na, szarvasaim, most egy másik helyre megyünk. Tudjátok, hova...

Egyre közeledő szirénázás...

Télapó szánja megindult siklani.

5.

A Szent Kázmér Gyermekkórház csendes volt ezen az éjen. Mindenki aludt a vigyázó nővérek és orvosok kivételével. A gyerekek persze szomorúak voltak egész decemberben, hogy itt kell lenniük, de nem volt mit tenni: aki itt feküdt a betegszobákban, jó oka volt rá, hogy nem lehet otthon. Senki sem vette észre a sötét folyosókon, hogy a szervizlift ajtaja kinyílik, és Télapó lép ki rajta. Hátán elmaradhatatlan puttonya, kezében ajándékdobozok.

Télapó sötét arcán a szája mosolyra húzódott.

- Megjöttem, gyerekek... - suttogta áhítattal.

6.

Vicky nővér éppen egy kis körutat tartott - csak a szokásos vizit a sötét folyosókon, ahol a kórtermek ajtaja félig nyitva volt, és a holdvilág egészen a folyosóig világított be fénytócsát hagyva a márvány padlón. Vicky szerette a munkáját. Foleg este, amikor minden nyugodt volt, és sikkes lépteivel össze-vissza járkálhatott, néha még felszabadultan fel is ugrott a levegőbe és megpördült, mintha csak táncolna. Fiatalság-bolondság. Az is tetszett neki, ahogy a férfiak megbámulják a lábát, hisz csak szoknya volt rajta. Sokan pályáztak a kegyeire, így volt ki közül válogatnia. Most is azon járt az esze, hogy úgy egyáltalán milyen sikeres és szép is ő, és lassan ki fogja választani a neki megfelelő barátot a pályázók közül. Most éppen befordult a sarkon, és... megtorpant. A folyosó közepén valami kis tárgy feküdt. Vicky összeráncolta a homlokát. Kicsit közelebb ment. Valami doboz. Egy csomag. Ajándékcsomag. Micsoda hülyeség, hogy került az oda? Óvatosan odatipegett. Talán Ben, az a hülye barátja szórakozik vele már megint... de nem. Ez valami más. Valahogy úgy érezte, nem szabad zajt csapnia. Körülnézett, hátha meglátja a tréfa gazdáját. De kit? Csak sötét folyosók voltak mindenütt, sehol egy lélek. Pláne ilyenkor. Felvette a dobozt. A tetején összefutottak a rózsaszín szalagok, melyek átfogták, és bokrétát alkottak. Vicky körülnézett. Idegesen elmosolyodott. Ki kell nyitnia a dobozt, ki tudja mi van benne. Vicky egyre idegesebb lett. Nem tetszett neki valami. Megrázta a dobozt. Semmi. Megfogta a csomag oldalát a tetejénél. Testén izzadságcseppek ütöttek ki mindenütt. Őrület, gondolta Vicky. Mi van, mitől félek? Felrántotta a doboz tetejét. Valami kiugrott belole, és Vicky arca felé lendült. A lány sikoltott, és elejtette a dobozt. Ő maga hátraesett, fenékre ült. Haja a szemébe lógott. Hirtelen nagyon kiszolgáltatottnak érezte magát a földön ülve. Fájdalmas képpel a dobozra nézett. Csak egy rugóra kötött paprikajancsi inogott fel-le vigyorogva a dobozból. Vicky megkönnyebbülten elmosolyodott, de legszívesebben sírt volna. Egyszeriben minden csendes volt és sötét. Mért nem jár erre valaki? Felállt, és felvette a dobozt, hogy megnyugtassa magát. Csak egy hülye keljfeljancsi... Vicky megdermedt, arcára fagyott a mosoly. A báb egyik bugyuta kis drótkezében egy szikét tartott. Vicky nem emlékezett, hogy eredetileg is nála lett volna a penge.

- Sszia, Vicky, ezt neked hossssztamm... - mondta festett, mégis mozgó szájával a paprikajancsi. Vicky-nek nem maradt ideje. A szike lecsapott. Elmerült Vicky bal alkarjában, és ismét felemelkedett, hogy lecsapjon. Vicky melegség hullámját érezte azon a ponton a karján. Rögtön át is ázott fehér köpenye.

És most már fájt is.

Az ő drága vére.

Ekkor azonban már rég eldobta a dobozt, és hisztérikusan sikoltott. Végre sikerült, mert eddig nem jött ki hang a torkán. Most már valakinek jönnie kell, hogy segítsen! Vicky még sohasem sérült meg így, pedig ez még nem is a legrosszabb volt, ami egy embert érhet. A seb mély volt, a vér pedig csöpögött a földre. Vicky úgy érezte, mindjárt elájul. Pedig menekülnie kellett. A világ elszürkült, füle mintha bedugult volna. Karját fogva próbált meg elfutni. A felborult dobozból a bábu káromkodva próbált meg kiszabadulni. A csomagot maga után húzva araszolt elore az undorító kis bohóc, kezében állhatatosan szorongatva a szikét.

- Gyere vissza Vicky, úgyis gondoskodunk rólad előbb-utóbb - sziszegte démonian. Vicky sírva rohant el, miközben vészesen botladozott. Félt, hogy el fog vérezni. A nővérszobáig még hosszú út áll előtte, gondolta, de mindenképpen el kell érnie a többi embert. Örülhetett, hogy nem vesztette eszét a rettenetes élményektől. Egyenletesen vérző sebe adott neki erőt.

Vicky csak futott, és zokogott.

7.

A 314-es kórteremben hét gyerek feküdt. Ezek közül Stephen volt ébren, arcán egy légzőmaszkkal. Nem tudott aludni, bár nem amiatt, hogy a telihold bevilágított a terembe, ezüstös fénybe vonva mindent. Azért kellett a kórházban feküdnie, mert meg akarta menteni Kormit, fekete kölyökmacskáját egy kamion kerekei közül. A macska megszeppenve gubbasztott az út közepén, miközben Stephen kiabálva rohant érte. Közben jött a bazi nagy teherautó. Fékezett, az igaz, de túl nagy volt a tehetetlensége. A macska túlélte, mert beközölte a kamion kerekeivel, Stephen viszont majdnem nem. A hatalmas jármű a cipőjéből is kiverte Stephent, amint króm hűtőrácsával nekicsókolózott. Stephen itt tért magához. Milyen kár. Stephen teljesen magánál volt, csak éppen a légzés okozott neki némi nehézséget. Rosszkedvűen forgatta a szemét az ágyán feküdve. Teste gipszben. A fenébe, bárcsak otthon lehetnék és... Szeme a holdvilágos ablakból maga elé tévedt, és Stephen még azelőtt bepisilt, hogy felfoghatta volna, mit lát.

Valami nagy tornyosult fölötte. Egy... télapó? De hát... hogy? Azaz... Ez a télapó más volt. Nem is volt rajta sapka, szakálla sötétebb a fehérnél, és... valami nem stimmelt vele csak úgy egyáltalán.

- De nehezen gyógyulsz, te Steve - jegyezte meg földöntúlian mély hangján Télapó. Szórakozottan körülnézett. - Á, megvan! Túl alacsony fokozatra állították ezt az izét! - mutatott rá a lélegeztetőgép szabályozójára. Stephen meg sem tudott szólalni.

- Most már hamar meg fogsz gyógyulni - mondta Télapó, és elkezdte feljebb venni a fokozatot. Stephen hevesen rázta a fejét. - De igen - bizonygatta Télapó. A túltelített gáz erőszakkal nyomakodott lefelé Stephen orrán. Kezdett a fejébe szállni az oxigén. Hevesen dobálta magát, de Télapó lefogta. Stephen szíve nem sokáig bírta az oxigéndús gázkeveréket. Egyre több gyerek riadt fel. Egyszerűen felriadtak álmukból. És mind Télapót látta meg. A pokoli mikulás mindenféle haláli mókás dolgot szedett elő puttonyából. Többnyire orvosi eszközöket: szikéket, fecskendőket tűvel, ismeretlen tartalmú infúziós palackokat. És mindenki megkapta a magáét. Egy tüdőgyulladásos gyerek kiugrott az ágyából, és menekülni kezdett. Télapó egy lángszóróval állította meg:

- A tüdőgyulladás tudtommal megfázásban gyökeredzik. Most már soha többet nem fogsz fázni. Jó meleget csinálok neked, Bruce. A lángcsóva elborította Bruce-t, aki nem sokáig sikolthatott, mert a tüdeje egyszerűen elolvadt. Lelke elenyészett a tűzzel.

8.

- Úristen Vicky, mi történt?! - Nancy zavarodottan állt fel a nővéri szoba egyik székéből. Éppen orvos barátjával csókolóztak az egyébként üres helyiségben, amikor megjelent Vicky, hogy mindent elrontson. Nancy mérge azonban gyorsan oszlott. Vicky rossz bőrben volt. Karja erősen vérzett, arca falfehér volt. Nem állt biztosan a lábán, és hamarosan össze is esett, csak Nancy orvos-barátja, Jim éppen elkapta. Nancy segítséget hívott. Lefektették Vickyt, és Jim ellátta a sebét. Nancy közel hajolt Vicky-hez.

- Mi történt, Vicky? Mond meg, hallod, maradj velem, ne ájulj el! - rázta és pofozgatta a lányt. Az nagy nehezen kinyitotta a szemét, és beszélni próbált.

- Egy férfi... megtámadott... hívjátok a biztonságiakat... Nancy megrendülten felegyenesedett. - Már megtörtént. - Egyre többen érkeztek a szobába, a biztonságiak pedig megkezdték a kórház módszeres átkutatását. Hamar meghallották a 314-esből jövő sikolyokat.

9.

Télapó már megint abba a számára bosszantó helyzetbe került, hogy minden figyelmeztetés nélkül hátba és fejbe lőtték. Két biztonsági ordítozott két marokra fogott pisztolyokkal. Télapó hátranyúlt a puttonyába. - Ejnye már... - méltatlankodott. Egy kézigránátot dobott az ajtóban álló két fegyveres közé.

- Futááás!! - próbáltak elugrani, amikor látták mi történik, de a gránát felrobbant. A két ember messzire repült, de nem egészben. Néhány testrészüket szanaszét hagyták, mint a rendetlen gyerekek a játékaikat. A kórház körül rendőrautók fékeztek le csikorogva. Puskákkal és gépfegyverekkel rohantak az épület felé a kocsikból kiugráló zsaruk. Télapóra fent még több biztonsági őr támadt. Az egyik egy Winchester puskával, ami ugyancsak nagyot ütött Télapón. De nem elég nagyot. A piros ruhás szörny megtántorodott, majd egy konyhakést dobott a férfi felé. A kés nagy sebességgel és erovel repült, és mélyen belevágódott az or mellkasába. Ordíva hátraesett, és többé már nem kelt fel. A rendőrök felrohantak, és elkezdtek ólmot szórni Télapóba. Az igen kellemetlenül érezte magát, mert teljesen szétszaggatták a golyók a ruháját. Elővett a puttonyából egy igen különleges fegyvert.

- Chris videojátékában láttam ehhez hasonlót! - jelentette be hangosan a döbbent rendőröknek, akik azért tovább lőtték. - Lássuk, hogy működik! - fogta rájuk az ágyút Télapó.

A fegyver nem volt túl nagy, de széles volt és a csövének nagy volt az átmérője. Igaz, a cső erősen ovális volt, mint egy porszívó feje. Éles sistergés hallatszott, ahogy egy kék nap vágódott a rendőrök felé. Mintha csak több száz hegesztőrúd fényét gyúrta volna össze valaki, és odadobta volna. A fegyver neve a sci-fi terminológia szerint dezintegrátor. Molekuláira bont mindent, ami az útjába kerül. A kék fénycsóva a falnak csapódott, és ott szétterjedt öt méter átmérőben. A kétségbeesetten felordító rendőrök semmivé váltak. Egyszerűen eltűntek. Egyeseknek a cipőjük maradt meg, melyekből kiállt a lábszáruk egy része. A folyosónak ez a része úgy nézett ki, mintha egy gömb alakú térrészen nem építettek volna semmit annak idején, amikor a kórház készült. Vicky közben úgy érezte, már kissé jobban van. Annyit tudott, hogy káosz uralkodik az egész kórházban. Lövések. Robbanások. Valami hadsereg támadhatta meg a kórházat. De kik és miért? Vicky csak azt tudta, hogy látnia kell. Akármi is folyik itt, látnia kell. A nővérszoba már üres volt, Jim és Nancy már elrohantak valahova. Vicky leszállt az asztalról. Kissé szédült még. Lehajtotta a fejét, és megtámasztotta a kezével. Egy kis erőt kellett gyűjtenie. Amikor meghallotta a legfrissebb dörgést és sikolyt, elindult abba az irányba.

10.

Egyre több rendőr jött, tehát egyre több halt meg. Persze mozgósították a hadsereget is. A rendőrök felettesei nem tudtak számot adni a rádión arról, mi történik. Nem tudták. Vagy nem akarták felfogni. Ez a télapóruhába öltözött őrült csuda vicces fickó volt, így ítélték meg azok a zsaruk, akik találkoztak vele. Legújabban egy füstgránátot dobott közéjük. Az erős, sűrű gáz nem akármi volt: fing. De rettenetes, tömény dózis, amit soha nem érzett még földi halandó, és ez a gáz ölni is tudott. Télapó a puttonyából szedte elő. Mint mindent. Vicky óvatosan kikukucskált egy sarok mögül, és nézte a pusztítást. Látta, hogy Télapó bármit előhúz a zsákjából, amit akar. Telepatikusan muködött az a varázsizé, ezt a következtetést lehetett levonni. Vicky tágra nyílt szemmel bámult, és küzdött, hogy ne veszítse el a józan eszét, amiről úgy gondolta, borotvaélen táncol. Télapó a rendőrmészárlás szünetében, míg új adag nem következett elkapott egy kövér 13 éves forma fiút. Az egyik kórteremből szaladt ki nagy félelmében, de éppen Télapó állt a közelben legnagyobb szerencsétlenségére. A grabancánál fogva emelte fel a gyereket, a pizsamáját fogta a tarkójánál. A kövér gyerek bepisilt, és sírni kezdett. Télapó sötét, kifürkészhetetlen arccal nézte. Mintha nagyon messze lenne az ábrázata és a szeme: csak valami foltot lehetett látni belőle.

- Íme, ez a kis pocakos Daniel nagyon szeret enni! - szónokolta a nem létező közönségnek. Csak Vicky leste egy fal mellol. Halálosan féltette a gyereket, de valami más érzelem is kezdte elborítani az agyát. Düh.

- Éppen a gyomrod miatt kerültél ide be, igaz-e Daniel? - folytatta Télapó, Daniel pedig állhatatosan becsukta a szemét, és a rettegő zokogástól csuklott. - Nem baj, most annyit ehetsz, amennyit csak akarsz. Talán ettől le is szoksz a zabálásról. Örökre. Télapó hátranyúlt a puttonyába, és egy hatalmas barna csokitortát húzott elő. Daniel arcába vágta, és elkezdte beletömni a szájába. Daniel egész arca csokitortás volt, egy jó darab le is esett a földre, de azokat a részeket, melyek odaragadtak az arcára, Télapó könyörtelenül betömködte a szájába. Daniel fuldoklott. A piros ruhás démon újabb tortát húzott elő puttonyából: epres-zseléset.

Vicky lihegve és félig meggörnyedve lopakodott Télapó háta mögé. Talán sikerül, amit akar, bár lehet, hogy ez az ördögi hátivödör csak a gazdájának muködik. De nem nézheti tovább a pusztítást. A düh különben is elvette az eszét. Amikor Daniel végzetesen fuldoklani kezdett, Télapó pedig elvigyorodott, Vicky rohanni kezdett felé, már csak öt méter volt hátra. Télapó hirtelen megdermedt, abbahagyta a kövér fiú módszeres gyilkolását, aki elkékült az oxigénhiánytól. Nagy halom massza akadt a torkán. A gonosz mikulás ugyanis észrevette, hogy valami közeledik hátulról. Vicky rávetette magát hátulról, lábával átölelte a puttonyt, bal kezével kapaszkodott, a jobbal pedig belenyúlt. Behunyt szemmel koncentrált. Télapó félredobta Danielt, és megragadta Vickyt. Vicky csak mocskot és férgeket érzett a puttony mélyén, de kitartóan koncentrált és keresgélt. Nem szabad feladnia! Aztán valami szilárdat érzett a kezével, és erősen megragadta. Télapó fél kézzel letépte magáról Vickyt, aki majdnem kiejtette kezéből a szerzeményét, és nekivágta a lányt a falnak. Vicky feje erősen nekikoccant, ő maga pedig a földre esett. Egy pillanatra elsötétült előtte a világ, de nem sokáig. Megnézte a kezében lévo hengeres tárgyat. Egy spray volt. Egy feldobott talpú piros bundás figurát ábrázolt, akinek a szeme helyén X volt. Fehér festékkel ez állt a dobozon:

PIFF PUFF MEGDÖGLESZ
TÉLAPÓÍRTÓ SZER. CSAK FÚJJA SZEMBE A ROHADÉKOT, ÉS A HATÁS NEM MARAD EL.
GYÁRTJA: POKOL KFT.

Vicky elmosolyodott fájdalma ellenére is. Sikerült. Télapó felé fordult, és odalépett hozzá.

- Ejnye lányom - méltatlankodott, de Vicky magabiztosan mosolyogva talpra küzdötte magát. Remegő karral Télapó "arca" elé tartotta a sprayt. A mikulás-démon szájáról lehervadt a mosoly. Odafagyott. Valami földöntúli rettegés ült ki rá. Vicky valami vagányul hangzó aranyköpést akart Télapó pofájába vágni, de nem volt idő gondolkodni.

- Baszd meg - közölte, és lenyomta a szórófejt.

Fekete gáz lőtt ki hatalmas, hihetetlen sugárban Télapóra. Akkora erővel vágódott ki a már-már folyadék sűrűségű szer a démon képébe, hogy hátralőtte Vicky karját, aki a hátrarúgás erejétől immár megint csak nekicsapódott a falnak. A gázfelho elborította Télapó fejét, ami folyni kezdett. Az ördögfajzat odakapott, és ordítva marta az arcát. Az üvöltés rettenetes volt, mint egy elefánt hangja, akit egy millió wattos erősítő elé állítottak bömbölni. Vicky a földről nézte, kezét a fülére szorítva. Télapó testéből mindenütt sárga fénysugarak törtek elő, és elborították teljesen. Végül az egész alak egy nagy ragyogássá vált, ami vakító villanással eltűnt, óriási szelet kavarva a folyosón. Vicky agya ekkorra felmondta a szolgálatot, és a lány elájult. Lent, a rénszarvasok húzta szánt vizsgáló katonák a földre vetették magukat, amikor az felrobbant, akár egy benzinkút az akciófilmekben. A katonák hálát adtak, hogy a szarvasok nem engedtek senkit a szán közelébe, örültek, annak ellenére, hogy az egyik pokoli rénszarvas leharapta egyikük bal kezét, amikor az túl közel merészkedett. A robbanás után nem maradt semmilyen égő fekete maradvány: a szán a szarvasokkal nyomtalanul eltűnt. Csendes lett minden hirtelen. A katonák, akiknek még nem volt szerencséje találkozni Télapóval, odamentek Vickyhez, és felemelték a földről.

- Mi a büdös franc folyik itt? - követelődzött már-már hisztérikusan egy tizedes. Kétségkívül felfoghatatlan volt ez az egész.

- Akármi is, azt hiszem most már vége - nézett rá komolyan Russel, egy közlegény, aki a karjában tartotta Vickyt. - Inkább azt mond meg, hova vigyem a lányt, mert hiába vagyunk kórházban, fogalmam sincs, merre induljak. Egyre több ember szivárgott a környékre. Most már orvosok is és gyerekek, akiknek a kórtermében nem járt Télapó. Sírtak. A nővérek vigasztalva terelték őket vissza.

Igen hálátlan munka következett: felhívni az áldozatok szüleit, és közölni a rossz hírt.

1996.

A bejegyzés trackback címe:

https://maria.blog.hu/api/trackback/id/tr12803877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.