Az alábbi szöveg a "Lehet spam az Úr szava?" című bejegyzés melléklete:


A VILÁGEGYETEM FINOM ÖSSZEHANGOLTSÁGA


A Nap, a Föld és a Hold mindegyike megfelelő kölcsönhatásban vannak egymással, így a Földünkre jut meleg és fény, emellett van nappal és éjszaka, valamint évszakok és árapály. Vajon mindezek a véletlen művei, vagy egy bölcs és szerető Isten gondviselésének a következményei?

A modern fizikából és kozmológiából egy olyan univerzum képe bontakozik ki, amelynek erői bámulatosan, bonyolult módon és finoman ki vannak egyensúlyozva vagy össze vannak hangolva annak érdekében, hogy az univerzum képes legyen az élet fenntartására. A legújabb kutatások megmutatták, hogy a természet sok alapvető állandójának – a szénatom energiaszintjeitől a világegyetem tágulási sebességéig – éppen megfelelő az értéke ahhoz, hogy az élet létrejöhessen és fennmaradhasson. Ha bármelyikük egy kicsit is megváltozna, az univerzum ellenséges környezetté válna az élet számára, és az képtelen lenne fennmaradni. Az állandók finoman be vannak állítva és össze vannak hangolva, és sok tudós (és más gondolkodó) szerint éppen ez az összehangoltság az, ami magyarázatot igényel. Nézzünk néhány példát.

Ahhoz, hogy élet létezhessen a földön, kellő mennyiségű szénre van szükség. A szén három hélium-atommag, vagy egy hélium-atommag és egy berillium-atommag egyesülése (fúziója) által keletkezik. Sir Fred Hoyle, a kiváló matematikus és csillagász azt találta, hogy ahhoz, hogy ez megtörténjen, az atommagok alapállapotának energiaszintjeit pontosan össze kell hangolni. Ezt a jelenséget rezonanciának hívják. Ha az eltérés 1 százaléknál nagyobb lenne bármely irányban, az univerzumban nem maradhatna fenn az élet. Hoyle később bevallotta, hogy semmi sem rendítette meg annyira ateizmusát, mint ez a felfedezés. Már az összehangoltságnak ez a foka elég volt ahhoz, hogy meggyőzze, úgy tűnik, „mintha egy felsőbbrendű elme babrált volna a fizikával, valamint a kémiával és biológiával”, és hogy „a természetben nincsenek vak erők, amelyekről érdemes lenne beszélni”. Annual Reviews of Astronomy and Astrophysics [Csillagászati és asztrofizikai szemle], 20 1982, p. 16)

De az a példa is elhalványul, ha meggondoljuk, milyen finomat össze van hangolva néhány más természeti paraméter. Paul Davies elméleti fizikus azt mondja, hogy ha a nukleáris erő és az elektromágneses erő aránya akár 1:1016 arányban eltérne, nem jöhettek volna létre a csillagok. Az elektromágnes erőállandó és a gravitációs erőállandó arányának szintén kényes egyensúlyban kell lennie. Ha ez az arány 1:1040 arányban nagyobb lenne, akkor csak kis csillagok léteznének; ha ugyanilyen mértékben kisebb lenne, akkor csak nagy csillagok lennének. Az univerzumban viszont szükség van mind a kis, mind a nagy csillagokra: a nagyokra azért, hogy termonukleáris kemencéikben létrehozzák az elemeket, a kicsikre pedig azért, hogy hosszú ideig égjenek, ami elengedhetetlen az élet fennmaradásához egy bolygón.

Davies szemléletes hasonlatával élve, ez olyan mértékű pontosság, amire egy mesterlövésznek lenne szüksége ahhoz, hogy eltaláljon egy érmét az univerzum másik végén, a földtől húszmilliárd fényév távolságban. (God and the Physics [Isten és a modern fizika], London, J.M. Dent and Sons, 1983)

Ha ezt nehéz elképzelni, segíthet egy másik szemléletes példa, amelyet Hugh Ross sztrofizikus javasolt. Fedjük le Amerikát érmékkel, egy a holdig érő (380 000 km magas) oszlopban, majd tegyük meg ugyanezt egy másik, ugyanekkora kontinensen. Egy érmét fessünk pirosra, és helyezzük el valahol, az egymilliárd rakás valamelyikében. Ezután kössük be egy barátunk szemét és kérjük meg, hogy találomra szúrjuk ki ezt a piros érmét. Ennek esélye kb. 1:1040. (The Creator and the Cosmos [A Teremtő és a kozmosz], Colorado Springs, Navpress 1995 p. 117)

Noha már ez a pontosság is messze túl van az ember által készített műszerek képességén, a kozmosz még mindig tartogat meglepetéseket a tarsolyában. Bebizonyították, hogy ha a Planc idő környékén (csupán 10-40 másodperccel az univerzum keletkezése után) a tágulásért felelős taszító- és az összehúzódásért felelős vonzóerők aránya csupán 1:1055 mértékben eltért volna a ténylegestől, akkor az univerzum vagy túl gyorsan tágult volna, galaxisok kialakulása nélkül, vagy túl lassan, amit egy gyors összeomlás követett volna. (lásd. A. H. Guth: Inflationary Universe [Táguló világegyetem] Physical Review, D, 23, 1981, p. 348)

De a precíziós hangolásnak még ez a példáját is elhalványítja az a példa, amely talán a legészbontóbb az összes közül. Univerzumunknak az entrópia (a rendezetlenség mértéke) növekszik; ezt a termodinamika második főtétele mondja ki, Sir Roger Penrose, a kiváló matematikus ezt írja: „Próbáljuk elképzelni az egész univerzum fázisterét. A fázistér minden pontja az univerzum egy-egy különböző kezdeti állapotát ábrázolja. Most képzeljük el a Teremtőt, aki fel van szerelve egy 'gombostűvel', amelyet be kell szúrnia a fázistér egy pontjába. A tű minden helyzete más-más univerzumot eredményez. Mármost a Teremtő céljának megfelelő találati pontosság függ a teremtendő univerzum entrópiájától. Viszonylag 'könnyű' lenne egy nagy entrópiájú univerzumot teremtenie, hiszen akkor a fázistér egy nagy térfogatú részébe kellene beletalálnia a tűvel. De ahhoz, hogy egy kis entrópiájú állapotban indítsa útjára az univerzumot – hogy érvényesülhessen benne a termodinamika második főtétele -, a Teremtőnek a fázistér egy sokkal kisebb térfogatú részét kell eltalálnia. Vajon mekkora lehet ez a tartomány, ha azt akarjuk, hogy az eredmény egy olyan univerzum legyen, amely hasonlít arra, amelyben ténylegesen élünk?”

Számításai arra a figyelemreméltó következtetésre vezettek, hogy a Teremtőnek olyan pontossággal kellett céloznia, mint 1 aránya 10-nek a 10123-ik hatványához – ez „akkora szám, amit lehetetlen lenne felírni a szokásos decimális jelöléssel, mert még ha képesek lennénk is az univerzum minden részecskéjére ráírni egy nullát, akkor sem lenne elegendő részecskénk ahhoz, hogy befejezzük a munkát”. (The Emperor's New Mind, Oxford, Oxford University Press, 1989 p. 344 [A császár új elméje: Akadémiai Kiadó, 1993]

Talán nem meglepő, hogy Paul Davies – szembesülve a finom összehangoltság eme példáival – ezt mondja : „Úgy tűnik, mintha valaki finoman összehangolta volna a természet számait, hogy megteremthesse az univerzumot... Az embernek önkéntelenül az a benyomása, hogy az univerzumot megtervezték. (The Blueprint [A kozmikus tervrajz] New York, Simon and Schuster, 1988, p. 203)

Ha ön is azok közé az őszinte emberek közé tartozik, vagy szeretne tartozni, akik szerint inkább van okunk hinni egy intelligens Tervező létezésében, mint kozmikus balesetek kedvező véletleneinek sorozatában, akkor szerezzen még több ismeretet Istenről a valódi tudományok, és a Biblia segítségével. Írja meg kérdéseit, véleményét, észrevételeit.

„Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.” (János evangélium 17. rész 3. vers, Neovulgáta fordítás)

AZ EGYES EMBER ZÜLLÉSE OTT KEZDŐDIK, AMIKOR NEM ÉRDEKLI A TERMÉSZET RENDJÉNEK EREDETE, MERT EZ AZ ÉRDEKTELENSÉGE NEM IS MOTIVÁLJA, HOGY EBBE A RENDBE BEILLESZKEDJEN.


KEZDJE EL A BEILLESZKEDÉST INGYENES BIBLIATANULMÁNYOZÁSSAL!
.
.
.